Parti András

Az Olimpia utózöngéi! Avagy újra itthon!

  2008. 08. 28. 
Index kép

Sikeresen, hazaértünk Pekingből és lassan kezdem megemészteni az ott törtétneket. Most megpróbálom megosztani veletek, milyen felemelő érzés is volt ez!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, azt a sok sms-t, e-mailt, és telefonhívást, amit a verseny után kaptam. De újfenn köszönettel tartozok, Buruczki Szilárdnak, és Melts Andrisnak, nélkülük a kvóta sem lett volna meg! Fantasztikus érzés volt megélni a versenyt, és az utána lévő néhány napot, ennyire még soha nem éreztem az emberek szeretetét, és ez hihetetlen felemelő érzés! Most már tudom hogy ez megért minden lemondást, küzdelmet, és néha szenvedést, de rengeteg erőt is ad a folytatáshoz, és szeretnék még sokkal több örömöt szerezni azoknak, akik így szorítottak értem. Már tudom hogy a legnagyobb álmok is megvalósulhatnak, ha az ember mindent megtesz érte!!!
KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!!!!
Most viszont igyekszem a verseny végénél folytatni, ahol abba is hagytam előzőleg.
Szóval a verseny után, még soha nem látott módon fáradt voltam, azt hiszem teljesen kimertettem magam, de én ennek rendkívül örültem. Aznap az este enni se nagyon tudtam, pedig délbe ettem utoljára, és lenyomtam a versenyt is, de a gyomrom még nem volt túl befogadókész állapotban.
A vasárnap viszont elég nagy pörgéssel telt, volt programunk. Délelőtt egy kis strandolás, az olimpiai faluban, majd irány ki a vízilabdameccs döntőjére, az összes többi Magyar sportolóval együtt. Mivel jegyünk nem volt, csak egy úgynevezett akreditációs kártyánk, kicsit kellett küzdeni, hogy bejussunk, de összejött. Itt eszméletlen hangulat volt, a magyar szurkolók kitettek magukért, az amerikaiakat nem is lehetett hallani tőlünk. Végig izgultuk a meccset és hát nyertünk! Nagyon jó volt látni!
Innen haza, majd irány a záró ünnepség. Ez szintén, valami hihetetlen volt! Rendesen libabőrös lettem amikor beléptünk a madárfészek nevű, atlétika stadionba. Olyan nagy hogy azt el nem lehet képzelni, és annyi ember volt a lelátókon, hogy az félelmetes. És persze az olimpiai láng is ott égett fölöttünk. Az a baj hogy ezt így leírni nem is lehet, hogy milyen érzés volt ott lenni.
Másnap reggelre csak az volt a feladatunk, hogy össze kell pakolni a két bringámat meg a cuccokat. Nem voltam túl lelkes! Ez a nap nagyon lassan is telt el, mivel délutánra nem volt már semmi dolgunk, arra viszont már kevés volt az idő, hogy nagyobb kirándulást tegyünk Pekingbe. Azért kimentünk kicsit, de a legjobb szórakozást ezen a napon a faluban lévő ingyenes játékterem jelentette. Dínóval sokat autóversenyeztünk!
Éjszaka, pedig elindultunk haza az arany géppel! Kedd reggel értünk szálltunk le, majd a Ferihegyi reptér betonjáról, egyből a Syma csarnokba vittek minket, rendőri kísérettel. Itt egy igen jó hangulatú reggeli fogadáson vettünk részt, sok, sok szurkolóval. Engem is egy kisebb, de annál lelkesebb csapat, fogadott (még fel is dobáltak), nekik is külön köszönet hogy kijöttek miattam!
Majd végre hazaértem, már kicsit vágytam rá! Szinte egy hónapja nem voltam otthon, és hát kicsit már fáradt voltam, az állandó pörgéstől. Most jó érzés volt a hazai ágyba befeküdni!
Életem eddigi legnagyobb, legszebb, leg, leg, leg, élmény volt ez az olimpia! Soha nem fogom elfelejteni! És ebből rengeteg erőt tudok meríteni a folytatáshoz, a következő olimpiáig, és addig talán majd merek még nagyobbat álmodni!

Üdv: Andris
 
 
 
 
© 2011 Created by Bob