Parti András

Világbajnokság, 31. hely!!!

  2013. 09. 01. 
Index kép

Sziasztok!
Lezajlott a 2013-as világbajnokság Dél-Afrikában! Sikerült az eddigi legjobb VB eredményt elérni a felnőtt férfi kategóriában!
De kezdem az elején, az utazással…

Hétfőn érkeztünk meg, igen kalandos úton… Ha jól számolom 36 órát voltunk úton, ami elég borzasztó. Ez is annak köszönhető, hogy utolsó pillanatban lettek foglalva a repjegyek. Az szép és jó dolog, hogy kijutottunk a világbajnokságra és köszönjük a szövetségnek, de jelenleg 100 %-ban amatőr módon mennek a dolgok.

Ráadásul, két részletben utaztunk Frankfurtba, a csapat egyik felének (Benkó Barbi, Juhász Zsolti, Dina Marci, Bányai Dominik és én), több mint fél napot kellett a hajnali indulás után a csatlakozásra várnia itt, míg többiek, pl. a segítők is egy délutáni géppel érkeztek. Viszont, ha aki intézte a foglalást a szövetségbe, egy picit átgondolja a dolgot, hogy nem nekünk versenyzőknek, hanem mondjuk a segítőknek kéne hajnalban indulni, akkor sokkal jobb lett volna a helyzet… Így viszont Zsoltival saját pénzből kivettünk egy szobát Frankfurtban, jó drágán, plusz valamit enni is kell… Szóval költekeztünk kicsit…

Innen Johannesburgba repültünk, ahol 7 óra várakozás volt a menü a következő repülőre. Így vasárnap hajnalban 4-kor indultam el otthonról és hétfő este 5-6-ra értünk a szállásra. Hát nem voltunk túl fittek… De még elmentünk gyorsban egy kis átmozgatásra a sötétben.

A szállás elsőre szintén megért egy misét, koszos ágynemű, dohos szoba, amiben 4-5-en vagyunk. Ahogy megérkeztünk kissé el voltam keseredve, de a fáradság is beszélt belőlem. Miután belaktuk, már egész tűrhető volt, bár a svájciak biztos nem ilyen körülmények között laknak, de mi nem vagyunk azok… J

A pályát már ismertük tavalyról, de kissé „félelmetesnek” tűnt elsőre az a bizonyos, rönkös lefelé, főleg miután pár próbálkozó csúnyán pofára is esett ott miközben megnéztem. Plusz az első napokban még én se voltam a toppon, szóval csak chicken way-eztem, de amikor már fejben is kezdtem kipihenni magam, természetesen ezt a részt is begyakoroltam.

Ahogy közeledett a verseny, kezdtem kipihenni magam végre és már optimistábban láttam mindent, egyenesbe jöttek a dolgok… J

A 42-es rajtszámot kaptam, Zsolti az 50-est. Ez kb. meg is egyezett a rajtpozícióval. A startot egészen jól elkaptam, de néhány száz méter után, történt egy bukás, amibe pont belekeveredtem. Na, nem estem el, de pont előttem történt, meg kellett állnom, pont előttem „bénázott” egy kanadai, keresztbe volt a bringája és nem tudta egyenesbe rakni, mert folyton tolták, lökték jobbról-balról. Én végül a kerekén átgázolva tudtam üldözőbe venni a mezőnyt… Elkezdtem a szokásos előzgetést, de az első körben nagyon bedugult sok helyen, így volt némi sorban állás. Ekkor még együtt haladtunk Zsoltival, majd a második körben rákapcsoltam, ahogy kicsit felszabadult a pálya.

A harmadik körtől, körönként egy helyet tudtam hozni, egészen az utolsó körig. Az utolsó kört a 27-helyen kezdtem meg, de voltak még hátulról támadók, így nagyon rá kellett kapcsolnom. Felfelé fogvicsorgatva megőriztem a helyemet, de lefelé elkezdtem hibákat véteni… Először egy kanyarba csúsztam ki, ami után egy „dropp” volt, így azt se tudtam beadni, ezáltal elveszítettem a lendületemet. El is mentek hárman, majd a nagy Rocky Gardent rontottam el, és a legvégén a célegyenesbe befordulva is megcsúsztam, ami miatt még egy helyet veszítettem… Így 31 lett a vége!

Ez még mindig életem és azt hiszem, Magyarország legjobb felnőtt VB eredménye, de kicsit dühít, hogy így elrontottam a végét… Zsolti is nagyon jót ment, főleg első éves felnőttként, 36. lett! Azt hiszem, fel kell kötnöm a gatyát! J

Köszönet a segítségért Valter Tibinek és Benkó Lacinak!

Most néhány napot még itt töltünk, majd kedden indulunk haza, a hétvégén pedig egy cseh C2-es versennyel folytatjuk.

Ui: Mindenkinek nagyon köszönöm a szurkolást, jó volt olvasni, hogy milyen sokan szurkoltok nekünk, ez mindig sokat segít! J

 
 
 
 
© 2011 Created by Bob