Parti András

Grand Canaria vol. 2! Immár itthon!

  2013. 02. 28. 
Index kép

Legutóbb a kanári szigeteki edzőtáborunk közepén fejeztem be, most onnan is folytatom, de már itthon, Magyarországon püfölöm a billentyűzetet. :) Rengeteget edzettem odakint és azt hiszem életem egyik legkeményebb, leghatékonyabb edzőtáborán vagyok túl!

A tábor második felében is nagyon jól mentek az edzések és az időjárás is hihetetlen jó volt, néhány emelkedőn néha már kellemetlenek is mondanám ezt a hőmérsékletet, de amikor belegondoltam, hogy otthon hó van, mindjárt más megvilágításba kerültek a dolgok. Szóval a sok-sok és kemény munka folytatódott, illetve fokozódott a tábor végéhez közeledve. Nagyon jól ki lett tervelve ez a három hetem, amiért köszönettel tartozok Szöllőssy Istvánnak, bár résztávozás közben, néha a köszönöm szó, inkább idézőjellel járt a fejemben.

Persze tudtam, hogy ez kell ahhoz, hogy fel tudjam venni a versenyt a legjobbakkal és tovább tudjak fejlődni. Azt hiszem a legkeményebb két napom a tábor vége felé egy 5,5 órás, résztávokkal megtűzdelt edzés utáni 6 órás és szintén résztávozós edzés volt. Ekkor sokat járt a fejemben mindenféle „hasznos” közmondás, mint: „teher alatt nő a pálma” vagy „akkor jó, ha fáj”, hogy megfelelően meg tudjam csinálni az edzést. Persze reggel futás, este átmozgatás is megvolt mindemellett.

Időközben az utolsó egy hétre megjött a „barátnős repülő”, köztük Jucus is, így fájó szívvel, de szétköltöztünk Bogár Gabival.

Ezután a pihenőnapok (2 db) sokkal aktívabbá váltak, mivel az átmozgatások után bringát béreltünk Nagy Hédinél (akinek köszönet cappuccinokért, illetve mindenért), aki az egyik helyi kölcsönzőben dolgozik. Szóval volt úgy, hogy pihi napon is 3,5- 4 órát ültem bringán, majd kicsit lesétáltunk még a partra, szóval nem feküdtem az ágyban unatkozva. Mindezek ellenére még jobban éreztem magam a következő napokra, mint az igazi, „henyélős” pihenő napok után”.

Még sikerült beleszaladnunk a helyi, farsangi karneválba is, ami itt elég nagy buli. Ilyenkor az egész város beöltözik és dübörgő zenével guruló kamionokkal vonulnak körbe a városban. Szerencsére, vagy nem, de ez az útvonal nagyon közel haladt a szállodánkhoz, ezért lementünk megnézni őket, hiszen aludni nem sok esélyünk lett volna… Mindenesetre nagyon sokat röhögtünk, igen kreatív és vad jelmezek is voltak, itt azért tudnak bulizni... Maradjunk annyiban, hogy nagy az Isten állatkertje...

Az utolsó napra még bevállaltunk egy szigetkört! Én már mentem korábban két alaklommal, de az utóbbi években nem, mert az autópályán is kell tekerni, ami kicsit izgi, főleg mikor balra be kell sorolni két sávot, vagy jobbra ki… De elvileg itt lehet bringázni a pályának ezen szakszán… Most is izgalmas volt, nagyon jó tempót mentünk. Az egész csapat nagyon jó erőben van, azt hiszem mindenki sokat fejlődött tavaly óta, lehet lesz pár pozitív meglepetés! A szigetkör végül bő 6 és fél óra lett, én még tettem egy háztömb kört, hogy meglegyen. Ez méltó befejezése volt a tábornak!

Ez a 3 hét életem talán legkeményebb edzőtábora volt, de nagyon jól reagált a testem a csúcsterhelésre és a sok, hatékony munka, meg kell, hogy hozza az eredményét!

A három hét számokban:

  • 103 óra edzés
  • ebből, 7 óra futás, 3 óra 20 perc edzőterem
  • 2574 kilométer


Most ismét csak 10 napot tölt itthon a csapat, majd a „második otthonunkba”, Hvar szigetére utazunk. Addig is, a hétvégén, szombaton kilátogatok a Bringaexpóra, ahova 1 órára invitáltak egy kötetlen beszelegetésre, a színpadra. Remélem, ott sokan találkozunk!

Üdv: Andris
Címkék:
Edzőtábor
 
 
 
 
© 2011 Created by Bob